Lélegzet a csillagoktól, Huszonnégy
Honnan jött Trichomonas ez a kötet erős lélektanról, második esélyekről, és a bűntudat feldolgozásának próbájáról szólt… bár a szereplők sajnos egyikben sem jeleskedtek különösebben, az írónő nagyon jó stílussal, ügyesen felépített érzelmi hullámvasúttal fedte fel előttem a történetet.
Igen, Emma megváltozott.
Agyalósabb, túlgondolkozósabb, hisztisebb, titkolózósabb lett, és hajlamos arra, hogy mindenért saját magát hibáztassa, de kérdem én: az ő helyében Ti hogyan kezdtétek volna újra az életeteket? Én is megváltoznék. Én is dühös lennék, és a címhez hasonlóan magamba fojtanám az érzéseimet.
Lehet, hogy egész életedben a halálra készülsz egy picit? – Az elmúlás csillagai
Nehezen dolgoznám fel, sőt, nem is vagyok abban biztos, hogy sikerülne túljutnom egy ilyen pokoli múlton. Lélegzet a csillagoktól idegesített a karaktere, én viszont csak még jobban megkedveltem, mert a reakciói valódiak, emberiek voltak.
Teljes mértékben megértem, hogy miért volt fontos szerepe a Jonathan-nal való barátságnak, gondoljunk bele, hogy a leghétköznapibb szituációkban is mennyire vágyunk egy olyan beszélgetőpartnerre, aki pontosan tudja, hogy mit éltünk át, mit érzünk, akivel köntörfalazás nélkül meg tudjuk osztani a gondolatainkat.
Én őszintén megkedveltem Jonathant, még az utolsó oldalak ellenére is, mert el tudom képzelni, mennyire kétségbeesett. Neki megadnám a második esélyt, amit Rachelnek viszont nem.
Azt a nőt az első pillanattól kezdve gyűlöltem, a manipulatív, érzelmi zsarolós módszerétől kirázott a hideg. Számomra ő volt a legundorítóbb ember a könyvben.
Csak egy szánalmas érzelmi roncs. A sokak által utált Analise-t én nem csapkodtam volna péklapáttal, persze nem azért, mert drukkoltam volna neki, de szükség volt rá, hogy Emma egy kicsit magához térjen.
Két karakter van, akikben semmilyen irányban nem csalódtam: Evan és Sara. Értük érdemes mindent elviselni, és próbálkozni, ők azok, akik ezt igazán megérdemlik.
Az utolsó oldalak függővége pedig… szerintem reális és szükségszerű, ha beleképzelem magam Emma fejébe, akkor értem, hogy ez a jó döntés. Erősen meg kell küzdenie azért, hogy az a bizonyos fekete lélegzet a csillagoktól kinyíljon, és végre beengedje a fényt, remélem, hogy a befejező részben sikerülni fog!